A Ganz Ifjúsági Műhelyt 1984-ben Balázs Lajos ny. villamosmérnök hozta létre a Ganz és az egyes számú szövetkezet elnökének támogatásával.

A műhely célja, hogy a lézengő, unatkozó, de a téma iránt érdeklődő gyerekeknek hasznos időtöltést nyújtson a modellezés, makettezés és elektronika világába való bevezetés révén. A gyermekek lelkesen vetették bele magukat a barkácsolásba; a kezdeményezés olyannyira sikeres lett, hogy egyre több gyerek kezdett járni, csökkent az utcákon lézengő gyerekek száma, így felfigyelt az önkormányzat is, és a szárnyai alá vette a műhelyt. Ez nagy segítséget jelentett, amikor a Ganz Villamossági Műveket felvásárolta az Ansaldo, és így megszakadt a Ganzzal való együttműködés.
Akkoriban Ansaldó úr (aki felvásárolta a Ganz Műveket) eljött megtekinteni a műhelyt, és beperelte a név miatt. Az ügy bíróság elé került, de a bíróság a műhely javára döntött és kérte, hogy védjük meg a Ganz nevet az utókor számára.

1997-ben a GIM egyesült a Békásmegyeri Lakótelep Amatőr Számítástechnikai Klubjával, amely 1982-ben alakult kíváló ifjúsági klub volt, amelynek volt elnüke, dr. Szász Gábor azóta is rendes tagja az egyesületnek.

1999-ben a GIM-re felfigyeltek a kanadaiak, az 1999-es karácsonyi ünnepélyre ellátogatott hozzánk Kanada Szövetségi Állam hazánkba akkreditált nagykövet asszonya. Ez a látogatás olyannyira jól sikerült, hogy rá egy évre újból meglátogatta a Műhelyt. Kanada anyagi segítsége révén tudtuk felújítani számítógép-parkunkat, és lehetővé vált számos új eszköz (köztük a nemzetközileg is díjazott MIXI oktatórendszer) beszerzése.

Az Európai Unióba való belépéssel megszakadt kanadai kapcsolatunk, de ekkor is maximálisan segített minket a III. kerületi önkormányzat, valamint az ide járó gyermekek szülei.
2004-ben, miközben készülődtünk a GIM 20. évfordulójára, augusztusban megtörtént az, amire senki sem gondolt... Reggel, indulófélben ért minket a hír "Felgyújtották a műhely mindkét helyiségét!"... A látvány minden egykori- és jelenlegi GIM-tagot lesújtott, a pusztítás teljes volt, szinte minden odalett. Az anyagi kárt 22 millió forintra becsülték, az eszmei kár óriási volt, a tagok körében a megdöbbenés hamar elhatározásba fordult, "Történjék bármi, újjá építjük a műhelyt!". Nagyon sok tagtárs jött össze a kiégett helyiségek takarítására, a romok eltakarítására, éjszakai őrséget szerveztünk magunk között, segítve a polgárőrséget. A közelben lakók is hihetetlenül nagy segítséget nyújtottak. Az Önkormányzat akkor is hatalmas segítséget nyújtott nekünk. Állta a helyiségek felújításának költségét, anyagi támogatást nyújtott nekünk az újrakezdéshez, és így alig egy év alatt újra megnyitottuk a GIM ajtaját.